Először is tisztázzuk mi is az az időkapszula: egy olyan tárgy, melybe adott történelmi időszakra jellemző eszközöket és dokumentumok tesznek az emberek, hogy így hagyjanak nyomot a jövőben, illetve így üzenjenek a jövő generációinak.

Amikor a véletlen játszik közre

Időkapszula létrejöhet véletlenül is. Gondoljunk például Pompei egész városára, de a Titanic roncsai is ilyenek, a bennük rejlő megannyi tárggyal. De például 1942-ben Madame de Florian, korának megbecsült színésznője és társasági alakja a nácik elől menekülve egész párizsi házát maga mögött hagyta – viszont a bérleti díjat még 70 évvel később is ugyanúgy fizette, így azzal nem is foglalkozott senki. Egészen 2010-ig, mikor is a hölgy 91 évesen elhunyt. Rokonai ekkor fedezték fel a majdnem 70 éve érintetlenül álló ingatlan, amely tele volt egy már letűnt kor emlékeivel. Méghozzá nem is akármilyen emlékekkel: találtak a házban egy kitömött struccot, de egy olyan festményt is, amely végül 2,2 millió dollárért kelt el.

Bezárni az időt? – Kapszulák a múltból

A klasszikus időkapszulákat viszont direkt hozzák létre az emberek. Az első írott emlék egy időkapszuláról nagyjából 5000 évre vezethető vissza: ez a Gilgames-eposz, az emberiség egyik legkorábbi irodalmi műve, melynek kezdetén egy útmutatást találunk arról, hogy miként találhatunk meg egy rézdobozt Uruk városának falaiban, mely Gilgames történeteit rejti.

Bár még nem időkapszulának nevezték, de az első modern kori, rendeltetésszerűen összerakott időkapszulát 1876-ban állított össze Anna Deihm, a New York magazin szerkesztője, a lap századik évfordulójának ünneplésére. A kapszula hosszú időre aztán elkeveredett a Capitolium raktárában, ám nem sokkal 1976 előtt megkerült. Deihm takaros csomagot rakott össze a jövő nemzedékeinek: egy arany tollat, néhány fotót az akkori elnökről, Ulysses S. Grantről, illetve egy mértékletességről szóló könyvet. Utóbbi, ha mai fejjel belegondolunk, nem is rossz célzás, ugye?

Az időkapszula elnevezését végül 1938-ben George Edward Pendray használta először. Az általa szervezett projekt az 1939-es New York-i Világkiállításon valósult meg, ekkor egy dobozt ástak el könyvekkel, vetőmagokkal, filmekkel és üzenettel a jelenből a jövőbe. A tervezett nyitás dátuma 6939. De azért találunk ennél izgalmasabb tartalmú kapszulákat is!

Igencsak értékes emléket hagyott maga után 1907-ben néhány férfi a párizsi operaház, a Opéra Garnier alatt: vaskapszulákban összesen 24 opera-felvételt gyűjtöttek össze, hogy így tudják majd 2007-ben megmutatni, milyenek is voltak korábban a különböző vokál-technikák. Sajnos a terv végül nem úgy sült el, ahogy elképzelték: mire megtalálták a kapszulákat egy klíma-egység építése közben, közülük rengeteg sérült meg vagy lett lopás áldozata. Végül a maradék leleteket – becsületesen betartva a határidőt – 2007-ben nyitották ki, tartalmukat pedig a Francia Nemzeti Könyvtárban helyezték el.

Helium Time Clumns Monument (Kép forrása)

Egy időkapszula mellesleg akár egy egész épület is lehet. A Texasban található, hatemeletes rozsdamentes acélből készült Helium Time Columns Monumentet 1968-ban emelték, a hélium feltalálásnak 100. évfordulóján. Az emlékhelyben négy időkapszula is található, könyvekkel, műtárgyakkal és dokumentumokkal, melyek mindegyike az az 1968-as év életről számol be. Az első kapszulát 1993-ban nyitották ki, ez az emberiség függőségét szimbolizálta a természeti erőforrásokkal szemben, a következőt pedig nemrég, 2018-ban. Ez a természeti erőforrások és a tudomány kapcsolatával foglalkozott. A jövőben még marad két kapszula: az egyikbe a 100 éves évfordulón, 2068-ban készülnek belenézni, a negyedik dátum viszont valamivel távolabbra esik: 2968-ra.

Olvastunk már 2968-as és 6939-es időkapszuláról is, de a rekorder nyitási időpont 8113. Thornwell Jacobs ezt a dátumot jelölte ki 1936-ban, mikor kitalálta, hogy az egyiptomi fáraók sírkamráihoz hasonlóan lenyomatot hagyjon a 30-as és 40-es évekről a Civilizáció kriptája elnevezésű időkapszulájában, Atlantában. A gránitkamrába megannyi tárgyat helyeztek el gázokkal feltöltött, légmentesített acélhengerekben: vetőmagot, szappant, újságcikkeket, nyolcszáz könyvet, forgatókönyvet, mesefigurát – és például hangfelvételeket Hitlerről vagy Sztálinról. Jacobs a hátrahagyott üzenetben kiemelte: a kapszula azért fontos, mivel úgy érzi, az emberiség a vesztébe rohan, és muszáj valamilyen emléket hagyni kultúránkról.

Alaposan felkészültek rá, hogy lehet, hogy hatezer évvel később okozhat nehézséget a tárgyak, szövegek feldolgozása és értelmezése. Ezért például még egy szélenergiával működő generátort is bekészítettek, hogy a mikrofilmolvasók működjenek, amennyiben akkor már nem lesz megfelelő elektromos áram.

Mit üzennénk a jövőnek?

Miért ne üzenhetnénk a jövőnek – sőt, akár idegen civilizációknak? Nos, erre is volt már példa. Az 1977-ben felbocsátott Voyager 1-hez két aranylemezt is kapcsoltak, melyek arra hivatottak, hogyha egy másik, intelligens élet megtalálja őket, legyen valami fogalmuk arról, hogy milyen is – vagy szomorúbb esetben – milyen volt az emberiség. A két aranylemez tartalma megegyezik: van rajta zene, természeti hangok, különböző képek és földi üdvözlet 55 nyelven (köztük magyarul is). A Voyager 1 2010-ben lépte át Naprendszerünk egyik határát és nagyjából 2025-ig fog rádiójeleket küldeni a Földnek. Vagyis minden bizonnyal sose fogjuk tudni, hogy valaki – vagy valami – valaha megtalálja-e a lemezeket, és tud-e majd egy távoli csillagrendszer kis bolygójának faunájáról és flórájáról.

Voyager-1

Izgalmas kérdés, hogy ma az emberek mit is tennének egy ilyen kapszulába. Minden bizonnyal a 2020/21-es időkapszulák főszereplője a koronavírus lenne. A maszkok, a kijárási igazolások, a PCR-tesztek eredményei érdekes mementók lesznek a jövőben. És reméljük 2021-ben már olyan újságcikkeket is elrejthetünk, melyek a vírus feletti győzelemről számolnak be.

Vagy ha egy lépéssel hátrébb lépünk a mindennapi történésektől, akkor vajon mint őriznénk meg a jövőnek? Egy okostelefont? Egy PET-palackot? Esetleg egy biciklit? Vagy fényképeket a világ mostani állapotáról – legyen szó emberről, élőlényekről, a természeti kincsekről vagy az épített örökségről?