Most még a többség azt gondolhatja, hogy a VR alapvetően játékokra van kitalálva, pedig már jóval többre képes. De mit hoz a jövő ezen a fronton? Hogyan terjedhet el a technológia használata olyan körökben is, ahol esetleg még a videójátékoktól is ódzkodnak?

Mi jut eszébe ma az embernek a virtuális valóságról? Vannak azok a nagy, fejre csatolható szemüvegek, amiket ha felveszünk, egy grafikailag még nem túl fejlett digitális világba csöppenünk, ahol nemcsak előre látunk, hanem tudunk forogni, fel-le nézni, vagy akár a hátunk mögé. Ez az abszolút alapja a VR-nek, és nyilván így jut el a technológia legegyszerűbben az emberekhez.

De az a helyzet, hogy ma már az egyes közösségi platformokon virtuális koncerteken, mozivetítéseken, vitaesteken vehetünk részt (erről ebben a cikkünkben írtunk korábban), sőt, nemrég a Balenciaga mutatta be egy saját videójátékon keresztül az új kollekcióját – volt azért olyan, akinek nem ment zökennőmentesen a fashion show.

Van azonban két terület, amely meglehetősen messze jár a VR-kutatásokkal és -használattal, hiszen a tudomány már régen rájött arra, hogy óriási potenciál rejlik a virtuális valóságban.

Természetesen az új technológiákat mindig az elsők között meghonosító amerikai hadsereg volt az, ami komolyabban kezdett foglalkozni a virtuális valósággal. A légierő, a haditengerészet és a hadsereg már jó ideje használja, méghozzá arra, hogy különböző harci helyzeteket szimuláljon a katonáknak. Ennek a programnak a neve Synthetic Training Environment, és a hadsereg azt állítja, hogy a szoftver képes szimulálni több tucat olyan nagyvárost, ahol egyszer amerikai katonák bevetéséről lehet szó. Egy mesterséges intelligencia valós képek és tervrajzok alapján generál virtuális másolatot egy adott településről vagy helyről, majd a szimulációban résztvevő katonákat különböző kihívások elé állítja, aztán adatokat és statisztikát generál a teljesítményükről.

A Futurism cikkéből kiderül, hogy a szimulációnak köszönhetően a bevetésre váró katonáik már nem teljesen ismeretlenül érkezhetnek egy-egy konfliktusos helyszínre, hiszen a tréningnek hála legalább virtuálisan felkészülhettek a környezetből. A hadsereg szerint ezen kívül a technológia segíthet fejleszteni a hadászati logisztikát, vagyis például reálisan ki tudják előre számítani, hogy egy adott helyen mennyi idő lehet A-ból B pontba eljutni, vagy milyen környezeti feltételek vannak egy-egy terepen. A New Scientistnek katonai mérnökök azt is elárulták, hogy már lemodellezték a virtuális világba Észak- és Dél-Koreát, San Franciscót, New Yorkot és Las Vegast is. A szakemberek szerint már ott tartanak, hogy a hadsereg előre kiválaszt egy helyszínt, a program pár nap alatt leszimulálja és létrehozza a környezet digitális verzióját, és utána küldik a katonákat megismerni a jövendőbeli terepet.

Ráadásul a hadsereg nemcsak katonai akciókra használja, a technológia segíthet a veteránok mentális felépülésében is. Rengeteg harcedzett katona küszködik PTSD-vel, vagyis poszttraumás stressz szindrómával, ami általában a bevetéseken tapasztalt sokkhatás vagy tragédia után alakulhat ki az emberekben. Ennek részeként a katonák akár életük végéig újra és újra megélik a harcokban szerzett negatív élményeiket, teljesen hétköznapi helyzetekben törhetnek fel bennük az egészen mélyről jövő háborús emlékek. Ezért is hozta létre a hadsereg a Virtual Reality Exposure Therapy-t (VRET), amivel éppen a PTSD-t próbálják kezelni a virtuális valóságban.

Sok terápia alkalmas különböző fóbiák és félelmek kezelésére is, és – ahogy a Very Well Mind szaklap írja – arra, hogy olyan élethelyzetet szimuláljon, amitől tart a páciens. A PTSD-sek esetében ugyanis a kezelések lényege, hogy a pácienst éppen olyan helyzetnek teszik ki, amitől fél. Azonban egy pókfóbiást vagy víziszonyost könnyebb ezekhez illő élethelyzetbe hozni, mint egy katonai bevetés utóhatásaitól szenvedő tengerészgyalogost. Ezért is hasznos a virtuális valóság, mert a kezeléshez olyan élethelyzetet tudnak teremteni a VR-ban a katonáknak, amit a valóságban nem tudnának leszimulálni. Egyes kutatások szerint a VRET hasznos lehet az arachnofóbia, a tériszony, a klausztrofóbia, a közösségi szorongás és a vezetéstől való félelem leküzdésére is. A VRET-et főleg vietnámi veteránokon tesztelték olyan szimulációkban, ahol számukra ismerős környezetet teremtettek, tehát dzsungeles tájat, miközben a fejük fölött helikopterek suhantak el. A tesztek alapján kiderült, hogy csökkent a páciensek PTSD-je a szimuláció után. Ugyan a technológia nagyon drága, és még csak az amerikai hadsereg fér hozzá, de nagyjából már csak pár évbe telhet, mire a kezelést civil terapeuták is megkezdhetik.

Nem véletlen, hogy az orvostudomány is az elsők között adaptálta a VR-t, és már ott tart, hogy egy mellkasnál összenőtt sziámi ikerpárt ennek köszönhetően sikerült biztonságosan szétválasztani. A műtéthez több hét felkészülésre volt szüksége az orvosoknak, ehhez pedig segítségükre volt egy olyan háromdimenziós VR szimulációra alkalmas eszköz, amelyből mindössze öt darab van egész Amerikában. A technológia lényege, hogy az emberi test összes részletét térben tudják megvizsgálni az orvosok egy VR-szemüveg használatával, így sokkal hatékonyabban fel tudják mérni, mire lehet szükség a műtét során, milyen következményei lehetnek a beavatkozásnak.

Ennek köszönhetően jöttek rá az orvosok, hogy a mellkasuknál összenőtt lányok szívei összeérnek. Ezt tradicionális megoldásokkal csak nagyon bonyolultan tudták volna észrevenni. A technológiáról szóló tanulmányban az egyik orvos el is mondja, hogy korábban több sziámi ikerpár halt bele hasonló műtétekbe, mert nem tudták, hogy összeér, esetleg össze is nőtt-e a két gyerek szíve egy-egy helyen.

Az Onix orvosi szakblog cikkében felhívják arra is a figyelmet, hogy a virtuális valóság elképesztően sokat segíthet a sebészek képzésében. A legtöbb orvos mindössze pár alkalommal találkozik valódi esetekkel, mielőtt először élesben kell elvégeznie egy műtétet. A VR-nek köszönhetően ez a pár alkalom végteleníthető, és új tapasztalati lehetőségeket nyújt az orvosoknak, hogy úgy tanulmányozzák az emberi testet a virtuális valóságban, hogy azzal nem kockáztatnak egy életét. A cikkben arra is kitérnek, hogy különböző élethelyzeteket is képesek szimulálni, vagyis rengeteg virtuális gyakorlással olyan esetekre is fel tudnak készülni, amelyeket valódi páciensekkel nagy kockázattal tudnának csak élesben megtapasztalni.

Ebből is látszik, hogy a virtuális valóság bőven túlmutat a szórakoztatóiparon. Egyes amerikai gyerekklinikákon például már VR-szemüveget adnak a kicsikre, ha valamilyen kellemetlen dolognak teszik ki őket, például vért vesznek tőlük vagy oltást kapnak – így terelik el a figyelmüket. Persze arra a szakértők is figyelmeztetnek, hogy a VR inkább kiegészíti az orvostudományt, mintsem forradalmasítja, hiszen a virtuális térben még nem érezzük a tárgyakat, nem tudunk például teljes komplexitásában emberi testeket lemodellezni, és a technika még egyelőre túl drága ahhoz, hogy minden kórház hozzá tudjon férni. Az viszont biztos, hogy ha az egészségügy és a katonaság már tudja hasznosítani. És már nagyon közel vagyunk ahhoz is, hogy a VR egyre több ember számára váljon a hétköznapi élet részévé.