Az ezredforduló utáni eddigi két évtized egyértelműen a digitális és technológiai fejlődés csúcskorszaka volt. Már nemcsak a telefonok okosak, hanem szinte minden elektromos készülék; az interneten keresztül bárhol, bármikor és bármennyi információhoz hozzáférhetünk, és tényleg nincs sok már hátra addig, hogy mesterséges intelligencia vezesse helyettünk az autónkat. Ezeket a találmányokat a 21. századhoz kötjük, pedig a legtöbbet már bőven a technológiai forradalom előtt kitalálták. Sok esetben nem évtizedekkel, hanem akár évszázadokkal korábban.

A science fiction egyértelműen az a műfaj, amely leginkább fogékony a jövő technológiáira, és szeret elgondolkodni azon, milyen kütyük határozzák majd meg az emberiség életét sok-sok évvel később. Arthur C. Clarke az egyik legfontosabb sci-fi író, és sokan hozzá kötik a tabletek kitalálását. Pontosabban hozzá, és Stanley Kubrick rendezőhöz, aki filmet forgatott Clarke regényéből, a 2001: Űrodüsszeiából. Ebben az 1968-as filmben az asztronauták már egy bizonyos “newpad” nevű kütyüt használnak, ami egy téglalapalakú képernyő, és az űrhajóra kötve tudunk rajta földi beszámolókat olvasni. Az egyik jelenetben pontosan jól látszik, hogy az étkező űrhajósok úgy olvassák a tabletjüket, mintha csak a 21. században lennének. Oké, kicsit más a formája, mint az iPad-nek, de a funkciója ugyanaz. Sajnos sem Clarke, sem Kubrick nem élte meg 2010-et, amikor az Apple kihozta az első iPad-et, és ezzel elindította a tabletek forradalmát.

Clarke mellett egy másik legendás sci-fi szerző is kivette a részét a technológiai jövőbelátásból, ez az ember pedig nem más, mint Isaac Asimov. Asimovot leginkább a robotikával és azzal kapcsolatos etikai gondolkodással szokás összekapcsolni, pedig az író 1964-ben megmutatta, hogy ahhoz is van érzéke, hogy megjósolja, milyenek lesznek a reggelek a jövő emberének. 1964-ben írt egy cikket a New York Times-ba, amelyben azt vázolta fel, mi vár ránk 50 évvel később, tehát 2014-ben. A legérdekesebb az volt, ahogy Asimov a konyhai mindennapokat látta. A cikkben arról ír, hogy a jövőben különböző kütyük veszik át a legpepecselősebb munkákat az emberektől, és az Apple- és Android-készülékek korában ezt ma már nem is lehetne cáfolni.

Ezen kívül szerinte az emberek képesek lesznek “autoétkezést” tartani, vagyis pár másodperc alatt ebédet vagy vacsorát csinálni maguknak úgy, hogy az alapanyagok már elő vannak készítve a hűtőben. Az ötlet pedig valósággá vált, ma már a Michelin-csillagos éttermek is úgy szállítanak házhoz, hogy minden alapanyagot odaadnak, nekünk csak össze kell rakni. Ezen kívül ma már nem nagyon van olyan háztartás, ahol ne lenne mikrohullámú sütő, ami szintén felgyorsítja az étkezést (az USA-ban a 80-as években kezdett elterjedni a technológia), az instantételekről és porkajákról nem is beszélve. De a legérdekesebb az a sor, ahol azt írja, hogy a jövőben lesz olyan készülék, amibe csak vizet öntünk, a vizet pedig átalakítja a gép kávévá. Ezzel olyannyira megelőzte a fejlődés Asimovot, hogy a Nespresso már 2000-ben kihozta az első otthoni kávégépét, ma már pedig sok háztartás alapkellékéről beszélünk.

Forrás: Pinterest

Edward Bellamy talán nem annyira ismert, mint Clarke vagy Asimov, és az egyetemről kibukó, később sci-fi íróként nevet szerző férfi meg sem érte a 20. századot. 1888-ban jelent meg Bellamy Looking Backward című regénye, amelyben egy karakter gyakorlatilag a bankkártyáról értkezeik. A szereplő arról beszél, hogy van egy speciális kártya, amellyel közösségi raktárakban lehet akkor és úgy fizetni, ahogy kényelmes nekünk, és ez az eszköz gyakorlatilag feleslegessé teszi a készpénzmozgást az üzletek és a vásárlók között. Bellamy évtizedekkel megelőzte a korát ezzel az ötlettel, mert az első bankkártyát 1967-ben hozták forgalomba Londonban.

Robert Heinlein sci-fi írót leginkább azért ismerik, mert megjósolta a hidegháborút, pedig volt egy másik olyan jóslata is, ami bevált. Több regényében (a legelső ilyen 1942-ben jelent meg) van egy rész, ahol rendkívül kimerítően és részletesen ír egy olyan ágyról, ami vízzel van megtöltve. Ezt ő maga hidraulikus ágynak hívja a könyveiben, és saját bevallása szerint az ihlette, hogy egy időre kórházba került és ágyhoz volt kötve, és ebben az időszakában gondolkodott egy olyan ágyon, ami jobb, praktikusabb, kényelmesebb, egészségesebb, és az orvostudományt is segítheti. Heinlein maga soha nem építette meg az említett ágyat, ahogy 2020-ban sem vízágyon fekszenek a kórházi betegek. Viszont jó pár évtizeddel később egy Charles Prior Hall nevű művészeti iskolás diák levédette a vízágy szabadalmát 1971-ben, és meggazdagodott abból, hogy a ‘80-as években kifejezetten nagy divat volt ilyen ágyakat venni otthonra. Hall azóta is tagadja, hogy a találmányát Heinlein írásai ihlették volna.

Vízágyreklám a 80-as évekből

Nem ez az egyetlen szokatlan találmány, amelynek eredetét Heinleinhez vezetik vissza. Az 1961-es Angyali üdvözlet című regényében – ebben is szerepel vízágy – egy tipikus középoszálybeli otthont próbál bemutatni, ahol a személyi számítógép központi szerepet kap. Ezt a könyvben sztereovíziós tanknak hívja, de olyan, mintha egyértelműen a számítógépről írna. A könyben van egy rész, ami arról szól, hogy amikor magára hagyjuk ezt a bizonyos számítógépet, akkor a képernyő átváltozik egy akváriummá, amelyben animált guppik és más halak úszkálnak. Valószínűleg maga Heinlein sem gondolta még akkor, hogy ezzel megjósolja a képernyőkimélőt, amit 1983-ban programoztak le először, vagyis öt évvel Heinlein halála előtt.

Nikola Tesla; Forrás: Wikipedia

Ugyan Thomas Edison és Nikola Tesla nem sci-fi írók, a két feltaláló munkássága nemcsak az irodalomra, hanem magára a technológiai fejlődésre is nagy hatással volt. Ez a két férfi a felelős a telefon feltalálásáért és elterjedéséért, azonban Tesla már a kezdeteknél arra számított, hogy a vonalas telefon után jöhet majd egyszer valami egészen új, az emberek majd a zsebükben hordhatják a készüléket. Végül 1909-ben írt egy cikket a New York Times-ba, amelyben kifejtette, hogy “hamarosan lehetségessé válik vonalas összeköttetés nélkül üzeneteket fogadni a világ bármelyik pontjáról, és ez olyan egyszerű lesz, hogy minden személy képes lesz maga kezelni a telefonkészülékét”. Ugyan az első civil mobilhívás egy brit komikushoz köthető 1985-ből, az első SMS-t 1992-ben küldték Nagy-Britanniában. Tesla ugyan nem élte meg a mobiltelefonok, majd később az okostelefonok elterjedését, de utolsó éveiben már láthatta, hogy a technológia, amit kitalált, szélsebesen közelít ahhoz az elképzeléshez, amiről a New York Times-os cikkében is gondolkodott.

Ahogy ezekből a példákból is látszik, a legtöbb találmányt már bőven azelőtt kitalálták, hogy egyáltalán technikai lehetőségük lett volna megvalósítani. De az igazi tragédia, hogy a legnagyobb fikciós innovátorok gyakran meg sem élhették, ahogy az elképzeléseik valóssággá válnak, majd teljesen megváltoztatják az emberiség életét.